2012. augusztus 3., péntek

Műszaki vizsga


Tegnap reggel úgy pattantam ki az ágyból, mintha rém álomból ébrednék! Eszembe jutott, hogy ma le fog járni a műszakim, de haza kell jönnöm.

2012. június 24., vasárnap

2012. május 25., péntek

Az első hazaút

Miután megvolt minden papírmunka, valamint a hétnek is vége lett, jöhetett az első komolyabb túra, immáron távolabb merészkedtem a fővárostól. Irány haza! Volt itt sok izgi dolog, csúcsforgalom, autópálya, országút... Elég gyász, de figyelembe véve a motoros oktatást sajnos ezek mind-mind újdonságnak számítottak.

2012. május 20., vasárnap

Átiratás

Pár gondolatot összeszedek ebben a bejegyzésben arról, hogy miként is néz ki maga a motorvásárlás folyamata. Néhány mozzanata le van írva itt-ott, de sehol sem találtam meg így egyben mindent.
Tegyük fel, hogy már kinéztük a vágyott típust, és már a konkrét mocikat nézegetjük. Ide nem tudok túl sok újat mondani, elég jól össze van foglalva a neten, hogy mire érdemes odafigyelni. Amit mindenképpen fontosnak tartok kiemelni a cikkből, az az, hogy ne egyedül menj! Legyen veled valaki, aki ért a motorokhoz, egyrészt mert több szem többet lát, másrészt pedig azért, mert úgyis elfogultan fogsz hozzáállni a kiszemelt géphez. Jó az, ha van ott valaki, aki hideg fejjel tud gondolkodni, esetleg kipróbálni a vasat.
Ha már itt tartunk, akkor az első érdekes dolog a próbakör lesz. Ne lepődj meg, nem fog elengedni a tulaj anélkül, hogy a vételárat ki ne csengetnéd neki. Ellenkező esetben azért átgondolnám még egyszer az üzletet! Gondolj csak bele: egy pereccel azonnal nullára amortizálhatod a gépet, felpattansz, leporolod magad és lelépsz. Ő meg ott vár téged és se pénze, se motorja nem lesz.
Sikeres próbakör után jöhet az adásvételi. Kell rá egy csomó adat a motorról, a vevőről ill. az eladóról. Fontos, hogy helyesen legyen, hiszen szerződésnek minősül. Ha valami probléma lenne, ezzel tudjuk érvényre juttatni az igazunk. Négy példányban kell, hogy készüljön, mind a négyet alá kell írni!
Ha megvan az adásvételi, akkor a következő elintézendő dolog a kötelező (gépjármű felelősség)biztosítás. Nem akarok reklámozni senkit sem, mindenki eldöntheti saját maga, hogy mennyit kíván áldozni rá. Egy dologra azonban mégis felhívnám mindenki figyelmét: intézd online! Gyorsnak nem gyors, hetekbe fog telni így is, mire minden lezárul, de legalább kényelmes! Fontos még hogy kb. azonnal indítsd el, amint aláírtad az adásvételit, mert amíg nincs elindítva a biztosítás, addig fedezetlenségi díjat számítanak fel, ami elég jelentős összeg a biztosítási díjhoz mérten! A biztosítási kötvényt kiállítják viszonylag gyorsan, ez kell a további ügymenethez mindenhol.
Következő lépés az eredetiség vizsgálat. Ez elég nagy lehúzás, ami azt illeti. 12k a semmiért, merthogy nem csinálnak semmit, max. megnéznek egy-két számot, hogy stimmel-e, pl. az adásvételin, a mocin meg a forgalmiban, de ezt ugye vásárláskor mi magunk is elvégeztük...
Eredetiség vizsgálat után irány az okmányiroda, itt kapsz új forgalmit. Semmi izgi, ki kell tölteni néhány papírt és kicsengetni végtelen pénzt. Nagyjából a legtöbbet a moci vásárlása óta. Van egyszer cca. 15k az átírásért, valamint teljesítmény arányosan a vagyonszerzési illeték, ami egy Fazernél jelenleg kb. 40 ropi. De megvan a forgalmi és lehet róni a kilométereket!
Itt ami érdekes még, az egyrészt az új forgalmi számának lejelentése a biztosítónál, másrészt pedig a banki átutalás teljesítése után fog kiállítani a bank egy papírt, ami azért jó, mert könnyebb cipelni motoron, mint a kötvényt + a beszedési megbízást (2 A/4-es oldal).
Ezennel le is zárult az ügyintézés, immáron teljes mértékben a saját motorunkkal falhatjuk az utakat! :)

2012. május 17., csütörtök

The beginings

Egy régi vágyam váltottam valóra: lett motorom. Ennek örömére döntöttem úgy, hogy elindítom ezt a blogot.
Lesznek itt uti beszámolók fotókkal, videókkal, írok a tapasztalataimról és csak úgy általában, hogy az otthoniak is képbe kerüljenek, merre tekergek, mikor nem vagyok otthon.
A történet múlt héten kezdõdött egy Yamaha FZ6-S-sel. Vele: